Hogy adod a piac tudtára, ha vállalkozást indítottál? Honnan fog értesülni legalább a közvetlen környezeted arról, hogy mivel foglalkozol, mit értékesítesz, milyen szolgáltatásokat nyújtasz?
1. A közösségi média mint kommunikációs felület
Legkézenfekvőbb, hogy gyorsan készítesz egy posztot a Facebookra és az Instagramra. A Facebook organikus elérését – vagyis azt, hogy hány emberhez jut el az adott posztod – befolyásolják a reakciók, kattintások, hozzászólások, és maga az oldal nagysága is, ahol a tartalmat megosztjuk.
Tegyük fel, hogy már magánemberként is nyitott személyiség voltál, így eleve viszonylag magas az ismerőseid száma, legyen mondjuk 1.000 fő.
A közösségi médiában jobban jársz, ha nem privát fiókot használsz a vállalkozás kommunikációjára, így egy céges profillal bizonyos szinten mégis csak tiszta lappal kell kezdened.
Megvan az adószám, a céges profil, közzéteszed a posztod, és természetesen megosztod a privát fiókodon is.
Eleve nem fogja megkapni mind az 1.000 ismerős a hírfolyamába, ráadásul azok közül, akik látják a posztod, nagyobb százalék teljesen érdektelen marad a téma iránt.
Kevés esetben mégis beválhat ez a stratégia, ha például egyszemélyes szolgáltatóként már a vállalkozás indítása pillanatában rendelkezel némi ügyfélkörrel és/vagy hírnévvel, tehát nem vagy teljesen ismeretlen a piacon, akkor működhet a social media is önmagában.
TUDTAD? A legtöbb elemzés és piackutatás általánosságban megállapítja, hogy hazai viszonylatban ‒ különösen kis- és mikrovállalkozásoknál ‒ a Facebook-oldalak követőinek száma gyakran csak néhány száz vagy néhány ezer fő közé esik, a nagyobb, országosan ismert cégek esetében érheti el a tízezres-többszázezres szintet.
1.1. A Meta célja és üzleti érdeke
Ha csak a közösségi médiával operálsz, előbb-utóbb kénytelen leszel fizetett hirdetést alkalmazni, hogy ismertséget szerezz a vállalkozásodnak, és tudasd a világgal, hogy jó vagy abban, amit csinálsz.
Nem elhanyagolható viszont az a kiszolgáltatottság, amit a platformokat működtető óriáscégek és algoritmusaik okoznak. A Facebook fiókod ugyanis nem a te tulajdonod, csupán használhatod a felületet. Nincs azonban beleszólásod semmi másba. Az, hogy ki látja a posztjaidat, kizárólag az algoritmus beállításain múlik, ami ráadásul időről-időre változik.
Ne legyenek kétségeid, a Facebook (azaz Meta) egy for-profit üzleti vállalkozás, mely nyereségre törekszik. Nyeresége pedig nem abból lesz, ha mindenki ingyen használja az általa – súlyos pénzen – üzemeltetett felületet, hanem ha pénzért nyújt szolgáltatásokat.
Ezért érsz el hamarabb sikert azzal, ha fizetett hirdetést alkalmazol a platformon.
A Meta 2024-es pénzügyi fő mutatói a következők (Forrás):
Bevétel: 164,5 milliárd $, ami 22%-os növekedés az előző évhez képest.
Adózott nyereség: 62,36 milliárd $, ami 59,5%-kal magasabb, mint 2023-ban.
Működési költségek: 95,12 milliárd $, ami 7,9%-os emelkedés az előző évhez képest.
Beruházások: Évi 39,2 milliárd $. Ennek jelentős része AI, adatközpontok, szerverek és hálózati infrastruktúra fejlesztéseire ment el.
1.2. Bizonytalan a biztonság
Ettől talán aggasztóbb a biztonság kérdése. Naponta törnek fel, hackelnek meg profilokat. Az is fájdalmas, ha a személyes fiókodról van szó.
De amikor mondjuk több év munkája megy kukába azért, mert nem tudsz többé belépni a profilodba, miután rákattintottál egy valódinak tűnő adathalász linkre, az megsemmisítő lehet.

Nem kevésbé, ha a profil feltörése miatt folyik el a hirdetésre szánt pénzed.
Általában csak ekkor derül ki, hogy bizony óvatlan voltál a céges fiókoddal, mert nem állítottál be kétlépcsős azonosítást, nem kapcsoltál a fiókodhoz legalább még egy admint, nem csöpögtetted a hirdetésre szánt összeget a bankszámládra, hanem egyben odautaltad a kampány elején, stb.
Egy ilyen esemény után mit tehet egy vállalkozó? Ha nincs honlapja, nincs hírlevélküldő rendszere, tönkre tették a Facebook profilját, amin keresztül mondjuk az Instagramon is működött, és nincs webáruháza vagy egy fizikai üzlete, egy bolt, ami valahol szem előtt lenne? Hogy kommunikál ezek után a potenciális ügyfeleivel?
Nyilván nincs maximális biztonság. Ám amíg a social media platformokon kiszolgáltatott vagy, és igen kevés dolgot tudsz úgy beállítani, hogy az valóban a te érdekeidet szolgálja, addig a honlapodon – kis túlzással – azt csinálsz, amit akarsz.
De ha már ott vagy, mire számíthatsz 2025-ben a két közkedvelt felületen?
A legfrissebb statisztikák szerint világszinten továbbra is kiemelten érinti a Facebookot a fiókok feltörése: 2023-ban a Facebook-fiókok 25%-át valamilyen módon már feltörték vagy illetéktelenül hozzáfértek, ami kiemelkedően magas arány.
Ez az arány üzleti és privát fiókok összességére vonatkozik, de a szakértők szerint a vállalkozói profilokat kifejezetten gyakran célozzák támadásokkal, például hirdetési fiók elfoglalási vagy zsarolási céllal is.
A Facebookon mind üzleti, mind magánfiókok tekintetében nagyon magas a támadások kockázata, a világ egyik legcélzottabb platformja.
Az ilyen támadások mögött legtöbbször adathalász (phishing) levelek, csalárd linkek, jelszószivárgások vagy elavult jelszavak állnak – a rossz jelszóhasználat vagy a kétlépcsős azonosítás hiánya tovább növeli a kockázatot.
Kiemelten veszélyeztetettek azok a vállalkozások, akik reklámfiókot is használnak: jelentős anyagi károkat okozhat egy sikeres támadás, ha például a támadó ideiglenesen átveszi az irányítást a fiók felett és hirdetési költést generál. – Forrás
1.3. Facebook algoritmus 2025-ben: hogyan működik?
A Facebook algoritmus egyik fő célja, hogy személyre szabott, az adott felhasználót leginkább érdeklő tartalmakat mutasson. A felületen előnyt élveznek a magas hozzáadott értékű, informatív vagy szórakoztató posztok, míg a sablonos, alacsony minőségű tartalmak háttérbe szorulnak.
A klasszikus lájkok – kommentek, megosztások – mellett 2025-től még hangsúlyosabban számít, hogy egy tartalom mennyire kötötte le a felhasználók figyelmét (pl. hosszabb olvasási idő, visszatérő olvasók, mélyebb beszélgetések). A tartalom akkor válik láthatóvá szélesebb körben, ha gyorsan és folyamatosan releváns interakciók érkeznek rá.
A Facebook jelentősen előnyben részesíti a videós tartalmakat, különösen a saját készítésű, eredeti videókat, valamint a Facebook Reels és Watch formátumú videókat. Egy jól elkészített, saját videó látványosan javíthatja az organikus elérést.
1.4. Instagram algoritmus 2025-ben: mire számíts?
A kedvelések, kommentek, megosztások és mentések továbbra is kulcsszerepet játszanak, de a nézési/időtöltési mutatók (főleg videóknál, carousel posztoknál) még hangsúlyosabbá váltak.
Ez azt jelenti, hogy a tartalommal ténylegesen eltöltött idő nagyban meghatározza, hány emberhez jut el az adott bejegyzés.
Az algoritmus a felhasználói viselkedés alapján ajánl tartalmat. Ha egy követőd rendszeresen interaktál veled (lájkol, megoszt, olvas, időt tölt a posztodnál), nagyobb eséllyel látja a jövőben is a posztjaidat. Ha viszont alacsony az interakció, gyorsan csökken az organikus elérés.
A rövid, dinamikus Reels videók és a vizuálisan kiemelkedő, kreatív posztok a legnagyobb organikus elérést biztosítják. Ráadásul a többféle tartalomformátum (kép, videó, carousel, élő adás, Stories) aktív használata növeli a láthatóságot és elköteleződést.
1.5. Milyenek az organikus elérések, mennyit kell tenni a láthatóságért?
A korábban bevált módszerek (gyakori posztolás, nyereményjátékok) ma már egyre kevésbé működnek.
Az algoritmus a minőségi tartalmat és a valódi, mélyebb elköteleződést díjazza, ezért folyamatos párbeszédet, eredeti tartalmakat, közösségépítést, és kreatív vizuális megoldásokat követel.
Organikus elérések továbbra is csökkennek, becslések szerint a Facebookon az üzleti oldalak posztjait a követők 2-6%-a, Instagramon 5-10%-a látja organikusan. Ez az arány jelentősen növelhető interakciókkal, de a legtöbb üzleti profil csak tudatos, aktív közösségi menedzsmenttel tud látványos növekedést elérni.
A fizetett elérés továbbra is meghatározó, főleg termékek vagy szolgáltatások népszerűsítésénél – az algoritmus jelentős részét hirdetési logika is vezérli, így a növekedéshez kampányok indítása is ajánlott.
2. A honlapod több, mint az online névjegykártyád
Míg a Facebook vagy Instagram profil nem a vállalkozásé, és a platform bármikor megváltoztathatja a játékszabályokat vagy akár korlátozhat is, addig egy saját domaineken futó, testreszabott honlap esetén a tartalom, a design, a funkciók és a biztonsági beállítások mind a te döntéseiden múlnak.
2.1. Teljes kontroll a vállalkozásod felett – önállóság és bizalomépítés
Ez az önállóság megnyugtató, mert nem kell attól tartani, hogy a véletlenszerű vagy üzleti érdekből hozott algoritmusváltozások miatt „láthatatlanná válik” a vállalkozás.
Emellett a honlap hitelesebbnek számít ügyfelek szemében, hiszen egy jól felépített weblap könnyebben nyújt például elérhetőséget, impresszumot, ügyfélszolgálati információkat, amelyek megteremtik a bizalmat.
Egy weboldal jó eszköz arra, hogy láthatóvá válj a világ számára. Kreatív kommunikációs platform, lapozható termékkatalógus, egy saját hirdetési felület, amit teljes mértékben a vállalkozás arculatára szabhatunk.
Csináljunk a vállalkozásodnak is honlapot!
Számtalan érv van, ami bizonyítja, hogy miért muszáj weboldalban is gondolkodnod, ha a vállalkozásodról van szó. Ha kiszervezed, nem macera többé, ráadásul nálam részletre is fizethetsz.
2.2. Több, mint bemutatkozás – ügyfélszerzés, keresőoptimalizálás és növekedés
A honlap azonban nem csupán egy szép névjegykártya vagy bemutatófelület. Ez egy olyan dinamikus eszköz, amely képes aktívan generálni ügyfeleket és értékesítést, ha jól van felépítve.
Ide tartoznak például az automatizált funkciók, mint online időpontfoglaló rendszer, hírlevél-feliratkozás, ajánlatkérés űrlapok, webáruház vagy akár egy blog, amely keresőoptimalizált tartalmakat kínál.
Ezek a megoldások mind elősegítik, hogy a vállalkozás nemcsak passzívan jelen legyen az interneten, hanem valódi kapcsolatba kerüljön a potenciális ügyfelekkel, ösztönözze őket a vásárlásra, vagy legalábbis a kapcsolatfelvételre.
Ezen túl pedig egy mágnes az organikus keresések számára.
Ma már elengedhetetlen, hogy egy vállalkozás rendelkezzen valamilyen online felülettel, legyen szó közösségi média platformról vagy saját weboldalról.
Ahhoz, hogy látogatottságot és ebből fizető ügyfeleket szerezz, minden lehetőséget meg kell ragadnod, hogy népszerűsítsd a vállalkozásod, legyen az online vagy offline.
Egy honlapban rengeteg lehetőség rejlik, és nem utolsó sorban egyik legnagyobb előnye, hogy keresőoptimalizálható, amivel hosszú távú és költséghatékony eredmények érhetők el.
Gyakorlati szempontból fontos megmutatni, hogy milyen az ideális kisvállalkozói honlap. A domain választásán túl az alapfunkciók bemutatása nélkülözhetetlen, például egy átlátható „Rólunk” oldal, részletes szolgáltatásleírások, árak, könnyen használható kapcsolatfelvételi lehetőségek, valamint blog vagy tanácsadó tartalom, ami erősíti a szakmai hitelességet.
Különösen hasznosak lehetnek rövid, valós interjúk vagy esettanulmányok olyan vállalkozóktól, akik a weboldaluk bevezetése után valódi növekedést tapasztaltak. Nem csupán több megrendelést, hanem ügyfélbizalmat és olcsóbb marketingköltségeket is.
Már van honlapod, viszont frissíteni kellene?
Újítsuk meg a designt és a tartalmat is, hogy jól működő eszközként funkcionáljon!
3. A megoldás: ötvözd a kettőt!
Egy vállalkozás online jelenlétét nem szabad kizárólag egyetlen nagy platformra építeni, mint a Facebook vagy Instagram, mert e cégek üzleti érdekei dominálnak az algoritmusváltozások mögött. Ezálatl előfordulhat, hogy egy rosszul időzített módosítás akár teljesen visszavetheti a vállalkozás láthatóságát.
Ehelyett érdemes a honlapot és a közösségi médiát úgy összekapcsolni, hogy egymást támogassák: a social media a honlapra irányítson potenciális érdeklődőket, ahol mélyebb és biztonságosabb kapcsolatot lehet építeni.
Például egy Facebook posztból vezető link egy landing page-re vagy egy termékoldalra, ahol az érdeklődő könnyen továbbléphet a vásárlás felé.
A bizalomépítés szintén elengedhetetlen szempont. Egy kifinomult, jól karbantartott honlap professzionális képet mutat a vállalkozásról, amivel sokkal könnyebben nyerhető el az ügyfél bizalma, mint egy kizárólag Facebook-oldallal rendelkező cég esetében.
A weboldalon megjelenő törvényileg előírt adatok, ügyfélszolgálati kapcsolatok, vélemények és minősítések mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a vásárló biztonságban érezze magát.
A keresőoptimalizálás, vagyis a SEO szerepe is rendkívül hangsúlyos. Míg a social media tartalmai alapvetően azokhoz jutnak el, akik már ismerik a vállalkozást, addig a weboldal révén olyan lehetséges ügyfelekhez is el lehet jutni, akik egy adott szolgáltatást vagy terméket keresnek, de még nem ismerik a márkát.
Például ha valaki „cipősarok javítás Miskolc” kifejezésre keres, a Facebook-oldalak ritkán kerülnek elő a Google találati listáján, míg egy jól megírt, SEO-barát honlap igen, ezáltal új ügyfeleket hozva. Ez a lehetőség hosszú távon stabil forgalmat biztosít.
4. Miért a WordPress?
Sok vállalkozó számára merül fel a kérdés, hogy milyen platformon érdemes honlapot készíteni. A WordPress mára az egyik legnépszerűbb és legmegbízhatóbb megoldássá vált – nem véletlenül.
4.1. Rugalmas megoldás minden vállalkozásnak
Egyrészt azért, mert teljesen rugalmas és skálázható: lehet kisebb céges bemutatkozó oldal, de akár komplex webáruház vagy ügyfélkezelő rendszer is épülhet rá, attól függően, hogy mik a vállalkozás igényei.

A WordPress használatának egyik legnagyobb előnye a könnyű kezelhetőség.
Nem kell hozzá programozói tudás: a felület felhasználóbarát, a cikkek, szolgáltatások, képek vagy termékek feltöltése gyakorlatilag pár kattintás, így a vállalkozó maga is tudja frissíteni az oldalát anélkül, hogy minden apró változtatásért fejlesztőt kellene hívnia.
Ez jelentős költségmegtakarítást eredményez hosszú távon, hiszen nem függünk állandóan külső segítségtől.
4.2. Könnyű kezelhetőség, biztonság és SEO
Másik nagy előnye a WordPress-nek, hogy nyílt forráskódú, vagyis az egész rendszer mögött egy folyamatosan fejlődő, hatalmas fejlesztői közösség áll.

Ennek köszönhetően a biztonság folyamatosan javul, a frissítések révén gyorsan záródnak a sebezhetőségek, és rengeteg ingyenes vagy akár fizetős bővítmény áll rendelkezésre, amelyekkel speciális funkciókat lehet hozzáadni az oldalhoz.
Így könnyen kiépíthető például SEO-barát struktúra, vásárlói értékelési rendszer, időpontfoglaló vagy akár automatizált hírlevélküldés.
A keresőoptimalizálásban (SEO) a WordPress kimondottan erős.
Olyan bővítmények használhatók, amelyek lépésről lépésre segítik a vállalkozót a tartalmak optimalizálásában – például kulcsszavak beállítása, oldalcímek, meta leírások kezelése, URL-ek egyszerű testreszabása.

Mindezek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a keresőmotorokban minél jobb helyezést érjen el a honlap, és ezáltal értékes organikus forgalmat hozzon.
Nem utolsó sorban fontos az is, hogy a WordPress segítségével profi megjelenés érhető el, több ezer kész dizájn sablonból választhatunk, vagy egyéni arculathoz szabhatjuk az oldalt. Ezzel erősíthető a vállalkozás hitelessége, profi benyomást keltve a látogatókban.
Gyakori kérdések
Mit tud egy egyszerű weboldal, amit a Facebook-oldalam nem?
Egy saját honlapon te döntöd el, milyen funkciók legyenek rajta: bemutatkozás, ajánlatkérő űrlap, időpontfoglalás, blog, letölthető anyagok, hírlevél-feliratkozás, webáruház stb. Ezen kívül a honlapod adatait, ügyfélkapcsolatait is te kezeled – nincs kiszolgáltatva platformlogikának vagy algoritmusnak.
Mi van, ha a Facebook/Instagram platformja megszűnik vagy jelentősen módosul?
Egy cég marketingjének stabil alapja csak az lehet, amit ő maga irányít teljes mértékben. Míg közösségi profilokat törölhetnek vagy változtathatnak, egy saját domainen futó weboldal teljesen a vállalkozó kezében van, és akárhova vihető, fejleszthető.
Ha a célcsoportom úgyis a Facebookon/Instagramon van, nem felesleges a honlap?
Épp ellenkezőleg! A többség ugyan jelen van közösségi médián, de a vásárlási szándékú keresések túlnyomó többsége Google-ben, vagy más keresőben indul, ahol egy Facebook-oldal (organikus találatként) szinte soha nem szerepel jól. A honlapod viszont ezekben a keresésekben is létezik, így szerezhetsz új ügyfeleket, akik másképp nem találnának rád.
Hogyan működik együtt a honlap és a közösségi média?
A két csatorna nem egymás riválisai, hanem összekapcsolhatók: social posztjaidból a honlapodra terelheted az érdeklődőket, ahol bővebb tartalmat, ajánlatot, letöltést kínálhatsz. A weboldaladra elhelyezhetsz közösségi gombokat, sőt, integrált hírlevélrendszert, webáruházat is.
Kell foglalkoznom a keresőoptimalizálással (SEO)?
Igen, a weboldal legnagyobb értéke hosszú távon az, hogy folyamatosan új ügyfeleket és vásárlókat hozhat a keresőkből. Alap SEO-beállításokat már néhány óra alatt el lehet végezni, ehhez számos bővítmény áll rendelkezésre WordPress-en, és később, ha nő a vállalkozás, egy szakember is könnyen továbbfejlesztheti a honlapot optimalizált kulcsszavakkal, helyi keresésekre célozva.
Mit „nyer” az, aki csak közösségi médián van jelen?
Függőséget a platformtól, korlátozott elérést, bizonytalan biztonságot, és azt, hogy a potenciális ügyfelek többsége nem bízik meg igazán egy kizárólag Facebook-alapú vállalkozásban. Ráadásul lemarad arról, hogy saját listát, adatbázist, folyamatos kommunikációs csatornát, és teljes kontrollt szerezzen ügyfelei fölött.
Miért nem elég a Facebook? – rövid összefoglaló
A közösségi média önmagában már nem elég egy vállalkozás sikeres online jelenlétéhez. Bár a Facebook és az Instagram fontos platformok, az organikus elérések folyamatosan csökkennek, és a profilok kiszolgáltatottak a platformok algoritmusainak és biztonsági kockázatainak.
Egy saját, professzionális honlap nélkülözhetetlen eszköz, amely teljes kontrollt ad a tartalom, a megjelenés és az ügyfélkapcsolatok felett. A WordPress például könnyen kezelhető, biztonságos és keresőoptimalizált megoldás, amely segíti az ügyfélszerzést és a vállalkozás hosszú távú növekedését.
Érdemes tehát a social média mellett egy jól felépített weboldalra is alapozni az online stratégiádat, hogy megbízható, független és eredményes jelenlétet építhess.
